Közélet

Fegyverrel akarta megszöktetni a 15 éves szerelmét, a nevelt lányát

pisztoly (Array)
pisztoly (Array)

Elítélték.

Első fokon három év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt az 56 éves férfit, aki tavaly az akkor 15 éves, vele szerelmi kapcsolatban lévő nevelt lányával együtt úgy próbált külföldre szökni, hogy riasztópisztollyal fenyegetőzve megszerezte egy nő autóját – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A zárt tárgyaláson hozott ítéletről Beznicza Árpád elmondta: a most 56 éves férfit és a jelenleg 16 éves lányt jármű önkényes elvétele és személyi szabadság megsértése miatt állították bíróság elé.

A férfi és a lány – aki a korábbi rendőrségi közlés szerint a férfi élettársának gyermeke – között hosszabb ideje szerelmi viszony volt. Környezetük ellenzése és a gyermekvédelmi hatóságok fellépése miatt külföldre akartak menni, ezért eldöntötték, hogy szereznek egy autót.

Tavaly októberben Nagykanizsán egy bevásárlóközpont parkolójába mentek. A férfi riasztópisztollyal arra kényszerített egy, az autójába éppen beszállni akaró nőt, hogy adja át a kulcsot és üljön be a kocsiba. Ezután a lány hátra ült, és a pisztollyal fenyegette a 33 éves nőt. Indulásuk után nem sokkal megálltak, és a férfi felszólította a nőt, hogy szálljon ki, és adja oda a táskáját. A nő nem tett eleget a követelésnek, s miután sikerült kirántania az autó kulcsát, rövid dulakodás után elszaladt és értesítette a hatóságokat.

A Nagykanizsai Járásbíróságon a múlt héten tartott zárt tárgyaláson a férfi három év és nyolc hónap börtönbüntetést kapott, de három nap gondolkodási idő után fellebbezést nyújtott be ez ellen. A lány másfél év, fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetést kapott két évre felfüggesztve, amit az ügyész és a vádlott is tudomásul vett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik