Közélet

Tizennyolc év után elfogták a szabolcsi férfi harmadik gyilkosát is

kántorjánosi gyilkos (Array)
kántorjánosi gyilkos (Array)

Az egyik gyanúsított meghalt, a másik már szabadlábon van, harmadik pedig nemrég került rendőrkézre.

Őrizetébe került az a román férfi, aki a gyanú szerint még 1997. szeptember 13-án két társával megölt egy kántorjánosi férfit. Az áldozat egyik ismerőse szeptember 14-én, reggel azzal hívta a rendőröket, hogy a férfit, akinek kölcsönadta a faházát, megölték. “A helyszíni szemle és a szakértői vizsgálatok eredményeként kiderült: a 49 éves helybelit előző este ismeretlenek olyan súlyosan bántalmazták a faházban, hogy belehalt sérüléseibe. Erőszakos behatolásnak nem volt nyoma, az ingatlan tulajdonosa pedig tudni vélte, hogy befogadott lakója három román állampolgárságú vendégmunkással érkezett oda előző este” – idézte fel a Zsaru magazinnak a történteket Kánya Zoltán alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője.

A 18 évvel ezelőtti nyomozás megállapította, hogy a három nagyszokondi férfi a kántorjánosi kocsmában italozott a későbbi áldozattal, majd együtt mentek a faházba, hogy kártyázzanak. Ott halálra verték őt, elvették tízezer forintját és elmenekültek. A román rendőrség a történtek után röviddel előállította a gyanúsítottakat, de felmerült, hogy a magyar hatóság felajánlja Romániának az eljárás lefolytatását. A Legfőbb Ügyészség azonban úgy döntött, hogy az eljárást a magyar rendőrségnek kell lefolytatnia. A jogi procedúra közben a három gyanúsítottnak nyoma veszett.

Az ügy 2011. október 29-én vett fordulatot, amikor is a 13 évvel korábban kiadott nemzetközi körözés alapján a román egyenruhások ismét elfogták az egyik gyanúsítottat, az akkor 41 éves férfit, akit aznap kiadtak a magyar hatóságoknak.  Néhány hónappal később – ismét a román rendőrök – egy másik gyanúsítottat, az akkor 38 éves férfit is elkapták, akit 2012. március 27-én adtak ki. Mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését, annak kitervelését és végrehajtását azonban kölcsönösen egymásra, illetve harmadik társukra kenték. Időközben ugyanis világossá vált, hogy előre megbeszélték, kirabolják áldozatukat, akit a közös kártyázás közben szándékosan provokáltak, majd a kialakult verekedésben mindannyian ütlegeltek, rúgtak, egyikük egy deszkával is verte az áldozat fejét.

A bíróság egyiküket 2014 januárjában jogerősen 15 év szabadságvesztésre ítélte, társa azonban már nem állhatott bíróság elé, 2013 májusában ugyanis meghalt. Az ügyben megismételt eljárást folytatott le a bíróság, az emberölést előbbi esetében testi sértésre és kifosztásra minősítette át. Mivel ezek a bűncselekmények 2006-ban elévültek, a férfit idén február 10-én szabadon engedték. A harmadik társ nemrég került a hatóságok kezére.

A nemzetközi körözés alapján a harmadik férfit a román rendőrök május 14-én fogták el, június 11-én adták ki Magyarországnak. „A férfit gyanúsítottként hallgattuk ki emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, a vallomástételt megtagadta. A bíróság június 14-én elrendelte előzetes letartóztatását” – közölte a rendőrség a lappal.


Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik