Közélet

Szadomazo szexforgatás teszi pokollá egy budai társasház életét

Egy budai társasház lakóinak nyugalmát lánccsörgés, nyögések, kiáltások szakítják meg. Azt mondják, nem mernek feljelentést tenni - számolt be a Blikk.

“Az egész ház lázadozik, de tehetetlenek vagyunk. A bérelt lakásban délután kezdődik a forgatás, és egész éjszaka tart” – mondta el egy lakó a Blikknek az áldatlan állapotokról. A budai társasházban lévő lakást egy külföldön élő ügyvéd adta ki, ő azt mondta: semmit sem tud a felnőttfilmes tevékenységről, a lakókat bizonyítékok gyűjtésére biztatta.

A 82 éves I. Szilvia a lapnak elpanaszolta: élete az utóbbi 1 évben fordult fel, azóta forog a kamera a második emeleti lakásban – és van, hogy azon kívül is. Az idős hölgy hiába szed nyugtatókat, altatókat, képtelen lehunyni a szemét a lánccsörgésektől, a sikítozásoktól és az obszcén üvöltözésektől. A minap arra riadt fel, hogy egy nő üvöltve utasítja partnerét, hogy elégüljön már ki – írja a lap.

Nyugi, mára végeztünk

Az egyik szomszéd már járt a lakásban, a lesötétített szobákban középkori kínzóeszközöktől a számára beazonosíthatatlan szexuális segédeszközökig minden volt. Volt, hogy bekopogtatott, jelezvén: elege van a hangoskodásból. Az ajtóban egy kopasz kétajtós szekrény csak annyit válaszolt neki, hogy nyugodjon meg, mára végeztek.

“Az egyik alkalommal a forgatást itt a ház előtt, az üzletünk ajtajában csinálták. Egy meztelen nő vonaglott a bejárat előtt, egy férfi meg vadul kamerázta. Semmi sem zavarta őket. Jönnek-mennek, olyan lett a ház, mint egy átjáró” – mondta el a lapnak egy, a házban lakó, éttermet üzemeltető szír család tagja.

A lakók nem mernek a rendőrséghez fordulni, bosszútól tartanak. Az Újbudai Önkormányzat kommunikációs főmunkatársa azt javasolta: forduljanak a rendőrséghez, ha ezután bejelentést tesznek az önkormányzatnál, megindulhat a birtokvédelmi eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik