Közélet

Szemtanú: biztonsági őrön múlt a Palatinuson elsüllyedt kislány élete

Csak másfél óra múlva érkezett meg a rohammentő – nem azért, mert lassú volt, hanem azért, mert nem is hívták.

Nem az erre hivatott szakszemélyzet, hanem egy biztonsági őr mentette meg azt a kislányt, aki elmerült szombaton a Palatinus strand egyik medencéjében. Az orvosi segítség is sokkal lassabban érkezett meg, mint kellett volna – mondta az eset egyik szemtanúja az Indexnek.

„Tíz perc telt el, mire két hölgy a strand ügyeletéről odaért” – mondta az egészségügyi végzettségű gyógymasszőr. Azt mondta: a kislánynak egészen fel volt püffedve a hasa, nézegették a pulzusát, de nem mertek hozzányúlni, végül egy biztonsági őr szaladt oda és húzta ki a gyermek nyelvét, hogy levegőhöz jusson. Csak ezután tudták belőle kipumpálni a vizet.

A szemtanú szerint azonnal kellett volna cselekedni és szólt is, hogy hívjanak mentőt, de az ügyeletesek azt mondták: „majd ők megoldják”. Defibrillátort csak fél óra elteltével vittek oda, másfél óra múlva pedig rohammentő érkezett, de nem azért, mert lassú volt, hanem mert nem is hívták ki időben.

A férfi az állami tévének is nyilatkozott, de ott nem került adásba, csak a strand vezetője, aki gyors és szakszerű ellátásról számolt be. A szemtanú azt mondta: neki apaként és nagyapaként fontosabb a kislány élete, mint a strand jó hírneve.

A kislányt, aki valószínűleg felnőtt felügyelete nélkül volt a strandon, most kórházban ápolják, állapotáról egyelőre nincs hír.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik