Közélet

„Csak tesztelni akarta a rendszert” – így védekezett a lebukott hivatalvezető

120 millió forint lenyúlása után egymilliárdot céloztak meg, de épp időben kapták el őket.

Több mint hetvenmillió forint készpénzt, ékszereket, karórákat foglaltak le a nyomozók D. Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettesének lakásán – tudta meg a Blikk. D. Miklóst már jó ideje figyelték a szolgálatok, mikor másfél évvel ezelőtt őrizetbe vették. Nyomozók figyelték, hogy mikor hagyja el a hivatalát, majd követték egészen egy bevásárlóközpontig, ahol egy bűntársával találkozott, ekkor fogták el.

D. Miklóst és 83 társát költségvetési csalással és hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészség. 2012-ben öt cég révén 117,2 millió forint támogatást vettek fel jogosulatlanul, a következő évben már egymilliárd forintot céloztak meg, de épp a kifizetés előtt pár nappal buktak meg. Az elnyert támogatások fele maradt volna a cégeknél, a másik felét D-éknek kellett volna visszafizetni. D. Miklós a pénzek 30 százalékára tartott igényt.

Az elnökhelyettes azzal védekezett, hogy „csak tesztelni akarta a támogatási rendszert” és éppen nyilvánosság elé akart állni, amikor őrizetbe vették.

Az ügyet a szocialista Gőgös Zoltán robbantotta ki, miután arra figyelt fel, hogy pontos belsős hivatali és informatikai információk birtokában olyan területekre adtak be területalapú támogatási kérelmeket, amelyekre valamiért senki sem igényelt támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik