Közélet
Korhaz-folyoso(960x640).jpg (Array)

Nyolc év fegyházbüntetést kapott a kórházi gyújtogató

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 06. 03. 10:33

A nő többször is tüzet okozott a szombathelyi kórházban, közvetlen életveszélybe sodorva ezzel betegtársait és ápolóit.

A Vas Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2013. december 16-án délelőtt dühében azért gyújtotta fel kórházi ágyának matracát, mert a kezelőorvosai még nem akarták visszaengedni a csákánydoroszlói szociális otthonba, ahol élt.

A nő ezután kiment a kórteremből, becsukta annak ajtaját és leült a folyosón. Az osztály dolgozói a tűzjelző riasztására rohantak be a kórterembe, ahonnan négy súlyos állapotú, nehezen mozgó fekvőbeteget menekítettek ki, míg az ötödik beteg a saját lábán hagyta el a helyiséget. Ezt követően az ápolók poroltóval eloltották a lángoló matracot, párnát és paplant, gyors intézkedésüknek köszönhetően a tűzben nem sérült meg senki.

A főügyész hozzátette: a vádlott ugyanazon a napon még kétszer okozott tüzet egy üres kórteremben, a lángokat ismét az ápolók oltották el, közülük hárman füstmérgezést szenvedtek. A nő a harmadik alkalommal a saját ruházatát gyújtotta fel egy elrejtett gyújtóeszközzel, aminek következtében másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

Simon József főügyész kitért arra, hogy a vádlott cselekményei miatt a kórházi osztályon fekvő 83 beteg, az orvosok és az ápolók közvetlen életveszélyben voltak, és ha a dolgozók és a kiérkező tűzoltók nem avatkoztak volna be gyorsan és szakszerűen, a tűz akár tovább is terjedhetett volna a második emeleti kórteremből, megakadályozva az épületben tartózkodók kimenekítését.

Közölte: a Szombathelyi Járásbíróság a nőt mint többszörös visszaesőt a vádiratban foglalt tényekkel és minősítéssel egyezően folytatólagosan elkövetett közveszély-okozás miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.