Közélet

Éveken át sanyargatta nevelt gyerekeit a csongrádi férfi

gyermekbántalmazás (Array)
gyermekbántalmazás (Array)

Az agresszív "apa" szíjjal támadt, egyiküket ütötte az arcán, a fején, a hátán, a kezein és a lábain is.

Vádat emelt az ügyészség egy hódmezővásárhelyi férfi ellen, aki éveken át rendszeresen bántalmazta nevelt gyermekeit. Kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés miatt állítják bíróság elé.

A vádirat szerint a férfi 2008-tól kezdődően emelt kezet a két kiskorúra, akik élettársa előző kapcsolatából születtek.Tette  mindezt havonta legalább kétszer-háromszor. Kézzel és szíjjal is ütötte őket, a bántalmazásnak sokszor nyoma maradt. Nem egyszer rátámadt párjára is a gyerekek előtt.

2014. áprilisában az egyik – tízéves – gyermekre többször is derékszíjjal rontott rá, testszerte látható sérüléseket okozva neki. Ütötte az arcát, a fejét, a hátát, de kezeit és lábait is.

A Csongrád Megyei Főügyészség szerdai közleményében azt írja, a gyerek életkora és fizikai adottságai okán nem volt
képes arra, hogy érdemben ellen tudjon állni, így védekezésre képtelennek tekinthető. “A vádlott, mint nevelőapa a kiskorúak nevelési, felügyeleti és gondozási kötelezettségét súlyosan megszegte fenti magatartásával, amellyel veszélyeztette mindkét kiskorú sértett testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését, oly módon, hogy ez pszichés zavarokat is okozott náluk” – közölték.

A férfi ügyében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik