Közélet

Ál-vízvezetékszerelőket fogtak el Csongrádban

ajtó (Array)
ajtó (Array)

Szegeden és Hódmezővásárhelyen biztosan jártak, de a rendőrség szerint az ország több pontján is követtek el bűncselekményeket.

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, aki – a gyanú szerint – magát vízvezeték-szerelőnek kiadva vette el idős emberek, köztük egy 95 esztendős asszony értékeit – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta, a páros megalapozott gyanú szerint egymás után három idős embert károsított meg május 18-án Szegeden és Hódmezővásárhelyen.

Szegeden, a Jósika utcában csőtörésre hivatkozva jelentek meg, majd a lakásába tuszkoltak egy 95 éves asszonyt. Egyikük feltartotta az idős nőt míg a másik magához vette a megtakarított pénzét. Ezután ugyanezzel a módszerrel egy másik szegedi asszony pénzét is megszerezték.

Hódmezővásárhelyen pedig a Rudnay Gyula utcában jutottak be egy idős asszonyhoz azzal a mesével, hogy a vízmű megbízásából ellenőrzik a szolgáltatást. A sértett figyelmét elterelték, majd ellopták a megtakarított pénzét és elmenekültek.

A rendőrök csütörtökön Budapesten és Gyulaházán egy időben fogták el a bűncselekmény-sorozat elkövetésével gyanúsítható 40 éves férfit és 41 éves cinkosát.Személyi szabadság megsértése, kifosztás és lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellenük. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A rendőrség gyanúja szerint a két férfi az ország más részén is követett el hasonló bűncselekményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik