Közélet

Unokaöccsét is átverte Kun-Mediátor-Marcsika

Dobrai-Sandorne(960x640).jpg (Array)
Dobrai-Sandorne(960x640).jpg (Array)

Dobrai Sándorné Marcsika, a milliárdos sikkasztás miatt bedőlt Kun-Mediátor Kft. tulajdonosa számára a család sem volt szent –írja a Blikk.

Több millió forintot bízott a cégre Dobrai Imre, akit még öt nappal eltűnése előtt is nyugtatott az asszony: nincs semmi gond, ne vegye ki tőle a pénzét. Pedig kiváló viszonyban voltak, hiszen minden évben együtt nyaralt a család. Imre édesapja és Marcsika férje testvérek – derül ki a Blikk cikkéből.

Dobrai Imre szerint az utolsó hetekben látszottak a zavar jelei a cégvezetőn, s már abban is biztos, hogy Marcsika lányai tudtak arról, hogy baj van, és anyjuk szökésre készül.

 
Fotó: Interpol 

„Nagyon sok pénzt bíztunk a nagynénémre, a család örökségét, megtakarításait, több millió forintot. Hat éven át nem volt semmi gond, havi 1,5 százalékos hozamot ígért, igaz, ebből levonta a kamatadót” – idézte fel a Blikknek az építőanyag-kereskedelemben dolgozó Dobrai Imre.

Még az április 13-ai totális összeomlás előtt öt nappal is sikerült lebeszélnie a férfit arról, hogy kivegye a pénzét. Ezután ő volt a legjobban megdöbbenve, amikor kitört a botrány, a nagynéni pedig nyom nélkül eltűnt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik