Közélet

Brutális gyilkosságért kapott életfogytiglant a pécsi nő

bortonor(3)(960x640).jpg (Array)
bortonor(3)(960x640).jpg (Array)

Az asszony többször nyakon szúrta idős áldozatát, majd elvette 9500 forintját, kitépte a fülbevalóját, ujjairól pedig lehúzta az aranygyűrűit.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön azt az 51 éves nőt, aki 2013 decemberében meggyilkolta a szomszédját. Az asszony a legkorábban 35 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A döntés jogerős.

A tábla ezzel helybenhagyta a Pécsi Törvényszék korábbi ítéletét. Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, elhárításra idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés – mindebben bűnösnek találták.

A vádirat szerint az 51 éves, alkoholista és gyógyszerfüggő vádlott és az idős asszony egymás szomszédai voltak Pécsen. Az egyedül élő áldozatot a nő 2013. december 2-án, a délelőtti órákban felkereste, majd anyagi nehézségei miatt úgy döntött, hogy megszerzi értékeit, pénzét. Dulakodni kezdtek,végül a vádlott egy konyhakéssel többször nyakon szúrta az asszonyt, aki belehalt a sérüléseibe. A vádirat szerint az azonnali szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg az életét.

A gyilkos a helyszínről elvitte áldozata 9500 forintját, kitépte a fülbevalóját, ujjairól lehúzta az aranygyűrűit. Az összesen 104 ezer forint értékű ékszereket később 8 ezer forintért adta el. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik