Közélet

Szakács volt Nancy gyilkosa

Nancy (Array)
Nancy (Array)

A kínai Facebookon talált rá a gyilkossággal vádolt Nancyre Jao Kao-peng, aki két magyar város között ingázott a megélhetéséért – írja a Blikk.

Kínában tiltják a Facebook használatát, ezért ott saját közösségi oldalt építettek ki. Nancy talán korábbi kínai kuncsaftjaitól tudott ennek létezéséről, mindenesetre regisztrált, majd megismerkedett olyan férfiakkal, akik Magyarországon éltek. Gyilkosával is régóta tartotta a kapcsolatot, de több más ügyfelét is itt szedte fel – derül ki a Blikk cikkéből.

A gyanúsítottnak nem is csak Budapesten volt lakása, de egy vidéki nagyvárosban is, így a két település között ingázott, és mindkét helyen rengeteget dolgozott. A Blikk szerint a férfi azért dolgozott két, egymástól teljesen független, helyen, mert az egyik helyről a jövedelmet csak részben kapta készhez, mert így törlesztett a kínai maffiának, mint a legtöbb kínai aki itt dolgozik. A második állásából finanszírozta a megélhetését és ebből költött az örömlányra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik