Közélet

Kortársaikra vadásztak a rabló tinik

kés (Array)
kés (Array)

Először egy 15 éves lány majd egy vele egyidős fiú értékeikre fájt a foguk. Előbbi torkának kést szegeztek, utóbbit megütötték.

Tinédzser rablók ellen emelt vádat az ügyészség.  A 15 éves lány és az ekkor még 13 éves fiútestvére 2013 szeptemberében Miskolcon, az avasi lakótelepen figyeltek ki egy 15 éves lányt, aki hazafelé tartott a boltból. Az idősebbik testvér odalépett hozzá, a ház falához nyomta és kést szegezett a nyakához.  Követelte, hogy adja át értékeit. Az ijedt tinédzser 300 forintot húzott elő a zsebéből. Mobilja közben a földre esett, ezt is elvették tőle.  A fiú ekkor megkérdezte, hogy mennyi pénzt tudna hozni a telefonért cserébe. A testvérek másnap arra kérték 12 éves öccsüket, hogy adjon túl a mobilon. A zsákmányért kapott összeget szétosztották egymás között.

2014. májusában – az akkor már 14 éves  fiú és még mindig alig 13 éves öccse – egy 16 éves társukkal – álldogáltak egy buszmegállóban a tapolcai elágazásnál. Itt csaptak le ismét. Odahívtak magukhoz egy 15 éves fiút, majd pénzt követeltek tőle. A 13 éves gyerek kiforgatta a zsebeit, idősebb társai pedig a hátizsákjában és a táskájában kutattak. Mivel értéket nem találtak, ezért elvették a diákbérletét. Miután ő ezt próbálta visszakérni,  a 13 éves rabló többször ököllel arcon ütötte. Azt mondta, a bérletért cserébe 200 forintot kér és a füllhallgatóját. 

Személyleírás alapján, két napon belül azonosították őket. Felfegyverkezve elkövetett rablás illetve csoportosan elkövetett rablás miatt kell bíróság elé állniuk. A 14. évét betöltött kamaszokat fiatalkorúak börtönébe záratnák, fiatalabb cinkosuk esetében pedig javítóintézeti nevelést indítványoztak – derült ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatásából. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik