Közélet

Szerelemből késelte meg pultosát a soproni étteremtulajdonos

bíróság (Array)
bíróság (Array)

A férfi elment a nő új munkahelyére: egyszer hátba, majd ötször hasba szúrta. Hat év hat hónapot kapott.

Emberölés kísérletében talált bűnösnek a bíróság egy férfit, aki 2011-ben megkéselte volt alkalmazottját új munkahelyén. Az osztrák állampolgárságú, török származású férfit emellett tíz évre kiutasították az országból. 

Az ítélet szerint a férfi Sopronban tartott fenn vállalkozást, török büfét üzemeltetett. Egy alkalmazottjával szerelmi viszonyba keveredett, ám a nő szakított vele és felmondott, a vádlott ezt nem tudta elfogadni. Hívogatta és kereste őt új munkahelyén.  A felszolgáló emiatt máshol vállalt állást, hogy hol, nem árulta el zaklatójának. Ennek ellenére a férfi rátalált, és egyik éjjel – 2011. június 24-én – elment hozzá a török étterembe és leült a bárpultnál. A nő próbálta elkerülni, ám amikor volt párja összetört egy poharat, ő lépett elő a pultból, hogy felsöpörje a szilánkokat. Akkor a férfi odalépett hozzá és egyszer hátba szúrta, majd további négy sebet ejtett a hasán és elment. 

A bíró az ítélet indokásakor kifejtette: a férfit a “szerelemféltés és a visszautasítás miatti büntetés vezérelte”, de nem találta megalapozottnak az állítását, miszerint őt a volt alkalmazott vallásában megsértette illetve, hogy a nő hosszasan kiabált vele. A bíróság álláspontja szerint a szidalmazást – ha lett volna – a másik felszolgáló, vagy az étterem emeleti részén tartózkodók is hallják, hiszen az alkalmazott a szúrások utáni sikoltozása is a fiatalokból álló társaságnak tűnt fel, és ők siettek a segítségére. A bíróság szerint a vádlott abban bízott, hogy a kapcsolat helyreállítható, nem tudta elfogadni az elutasítást. 

A bíróság megítélése szerint a vádlott “eshetőleges szándékkal követte el a cselekményt”, vagyis a szúrások irányából, helyéből, erejéből tudnia kellett, hogy azok akár a nő halálához is vezethetnek, de ebbe a vádlott belenyugodott. Az étterembe kés nélkül érkezett, a pultról vagy a pult mögül szerezte azt. Az eszköz egyébként azóta sem került elő. 

A bíróság ítéletével szemben az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Erre figyelemmel a bíróság a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik