Közélet

Rendőrautónak vezette az utasokkal teli kisbuszt az M1-esen

összetört rendőrautó (Array)
összetört rendőrautó (Array)

A csempész kiugrott a mozgó járműből és utasai is követték őt.

A jelenlegi adatok szerint a budapesti járőrök szerdára virradó éjszaka kértek segítséget Komárom-Esztergom megyei kollégáiktól, hogy segítsenek megállítani egy kisbuszt az M1-es autópályán, amely a főváros felől Tatabánya irányába halad. A megyei autópálya-rendőrök az 55-ös kilométerszelvényben kapcslódtak be az üldözésbe: szirénázva a jármű elé hajtottak a belvő sávban, majd folyamatos lassításra kényszerítették a sofőrt.

Tatabánya közelében már két járőrkocsi fogta közre a mikrobuszt. A jármű vezetője ekkor ismét gyorsítani kezdett, majd kiugrott, a busz pedig nekiütközött az előtte haladó rendőrautó hátuljának. A sofőr átmászott a szalagkorláton és futásnak eredt. A mozgó kisbuszt további emberek – migránsok – hagyták el és próbáltak elmenekülni, de elkapták őket.

Az érintett járőrkocsiban ülő egyenruhások könnyű sérüléseket szenvedtek, a járműben jelentős kár keletkezett.

“A Tatabányai Nyomozó Ügyészség 2015. május 20-án a szükséges és indokolt elsődleges nyomozati cselekményeket foganatosította, a nyomozás jelenleg is folyamatban van” – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik