Közélet

Gyerekeket ütött meg a hódmezővásárhelyi buszsofőr – vádemelést javasolnak

bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)
bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)

A buszvezető már az ügyészek markában van, testi sértés miatt állhat bíróság elé.

Vádemelést javasol a rendőrség egy hódmezővásárhelyi sofőr ellen, aki máricus 22-én megütött egy fiút a járaton, amit vezetett. A gyerek könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség testi sértés miatt nyomozott az ügyben, amelynek iratai már az illetékes ügyészségen vannak – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A sofőr valójában két gyereket vágott pofon. Az RTL Híradója korábban arról számolt be, hogy a férfi Hódmezővásárhely ifjúsági kosárlabdacsapatát szállította, de a gyerekek nagyon rosszul viselkedtek, hangoskodtak, verekedtek. Ezt maga az edzőjük ismerte el. A sofőr többször félreállt és rájuk szólt, mert zavarták őt a vezetésben. A két 11 éves fiúval volt a legtöbb gond. A sofőrnek végül elege lett és megütötte őket. 

A szülők véleménye eltérő, az egyik fiú édesanyja azt nyilatkozta, gyermeke megérdemelte a pofont, és ezt ő is elismerte. A másik fiú szülője szerint azonban felháborító, ami történt, és hozzátette: gyermeke valószínűleg nem fog többet kosarazni főleg, ha ezzel a sofőrrel kell mennie. Ő  – a másik fiú szüleivel ellentétben – a rendőrséghez fordult.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik