Közélet
tuzolto(1)(960x640)(1).jpg (Array)

Ajtógyújtogatásig fajult a szomszédviszály

A férfi két emberrel is összerúgta a port. Fenyegetett, gyújtogatott, emiatt most bíróság elé kell állnia.

Rongálás és zaklatás miatt állítanak bíróság elé egy férfit Veszprém megyében, miután tüzet gyújtott a vele perben álló haragosa büféjének ajtaja előtt egy Balaton-parti településen még tavaly nyáron. Szomszédját pedig azzal fenyegette meg, hogy agyonveri és lángra lobbantoja az otthonát. 

A megyei főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfi ittas volt, amikor megjelent a zárva tartó büfénél, berúgta az ablakát, majd elment. Bosszúja azonban itt nem ért véget: másnap hajnalban benzint vásárolt, és abból csaknem fél litert locsolt szét  három méter hosszan a büfé fala és ajtaja előtti betonra, valamint a járdára is locsolt belőle. Miután kiöntötte az üzemanyagot, meggyújtotta azt és elhagyta a helyszínt.  A tűzoltók kiérkezésekor már csak egy lábtörlő égett, a lángok az épület belsejére, illetve tetőszerkezetére nem terjedtek át.

A gyújtogató több mint 90 ezer forintos kárt okozott az épület tulajdonosának, míg a vele perben álló üzelemtetőnek özezret.

A férfi szolgalmi jog gyakorlása miatt a szomszédjával is vitában állt, ami 2014. augusztus végén olyannyira elmérgesedett, hogy az egyik délután hívatlanul átment a telkére, és megfenyegette. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.