Közélet

Patrik édesanyja: egyetlen vigaszom, hogy a fiam nem szenvedett

Nem tudom felfogni, hogy nincs többé – mondta a Gyálról eltűnt 19 éves fiú, Patrik édesanyja a Borsnak.

Tegnap az igazságügyi boncolás is alátámasztotta, hogy R. Patrik nem bűncselekmény, hanem baleset áldozata lett – emlékeztet a Bors mai számában. „

A kútgyűrű előtt megbotlott egy virágtartóban és a mélybe zuhant. Nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy azonnal meghalt, legalább nem szenvedett egy percig sem” – mondta el a gyászoló édesanya a lapnak. Képíró Judit még nem tudja, mikor temetik Patrikot.

„Természetesen szedek gyógyszereket, hogy tartsam magam, de attól nagyon rettegek, hogy elfogynak a feladatok, és akkor rám tör a kétségbeesés, az üresség. Még nem igazán fogtam fel hogy soha többé nem láthatom Patrikot” – sírta el magát az édesany a lapnak.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Patrik egy átbulizott éjszaka veszett nyoma április 12-én. A barátaival együtt otthon italozott, majd elindultak a gyáli városháza melletti parkba, ahol egy ukrán férfival találkoztak. A kamionos azt mondta nekik, hogy a járműve a város határában lerobbant és nem ismerős a környéken. Ezután együtt mentek a helyi trafikba, ahol a bolt biztonsági kamerája felvette őket. Végül csak ketten maradtak ott. Patrik egyik cipőjét már akkor megtalálták, a házuktól mindössze néhány méterre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik