Közélet

Bomba a bolgár buszon: ablakmosó folyadék volt az óra mellett

A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) emberölés kísérlete miatt nyomoz a bolgár buszon talált - talán – bomba ügyében – tudta meg a Bors.

„Milyen tüzijáték keletkezik, ha a buszban felrobban a bomba, aztán kigyullad a busz és röpül az egész kút?” – tette fel a kérdést a Bors újságírójának egy annahegyi benzinkút egyik alkalmazottja, aki a bolgár buszon talált – talán – bomba hatástalanítása miatt méltatlankodott.

A Trud című bolgár lap arról számolt be, hogy a magyar hatóságok szerint a csőbomba igen nagy erejű volt, éppe ezért az utasoknak azt mondták: adjanak hálát az égnek második életükért. Később a bolgár sajtó már arról beszélt, hogy busztársaságok közötti piacszerző vitáról lehet szó.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) tegnapi tájékoztatása szerint azonban azz eset nem köthető terrorszervezethez – sem politikai, sem vallási, se még vallási radikalizmus sem áll a háttérben.

A Bors információi szerint az NNI emberölés kísérlete miatt indított nyomiozást. Azonban lehet, hogy a bomba nem is bomba volt: a sofőr vallomásában azt mondta: ablakmosó folyadékot talált az óraszerkezet mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik