Közélet

Kútban találtak rá az eltűnt gyáli fiú holttestére – újabb részletek

gyál (Array)
gyál (Array)

A kútból nem jött a víz, a telek tulajdonosa azután nézett bele és fedezte fel a holttestet. A fiatalra az egyik szomszédos háznál bukkantak rá.

Még az éjjel azonosította édesanyja annak a gyáli fiúnak a holttestét, akinek áprilisban veszett nyoma – értesült a Hír24. Úgy tudni, a ruházata alapján sikerült egyértelműen megállapítani, hogy Patrikról van szó.

Információink szerint a kút, amelyben vasárnap rátaláltak, a 19 éves fiatal otthonának szomszédságában van. Nem jött belőle a víz, a tulajdonos ezért nézett bele – ekkor fedezte fel, hogy a kútban egy ember van, először a lábát vette észre. Ezután értesítette a rendőrséget.

Ahogy arról vasárnap beszámoltunk, a rendőröket vasárnap riasztották Gyálra. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, hogy holttestet találtak egy kútban.

A fiúnak egy szombati buli után veszett nyoma április 12-én. A barátaival együtt otthon italozott, majd elindultak a gyáli városháza melletti parkba, ahol egy ukrán férfival találkoztak. A kamionos azt mondta nekik, hogy a járműve a város határában lerobbant és nem ismerős a környéken. Ezután együtt mentek a helyi trafikba, ahol a bolt biztonsági kamerája felvette őket. Végül csak ketten maradtak ott. Patrik egyik cipőjét megtalálták a házuktól néhány méterre. Néhány napja a Blikk arról írt, hogy egy bányatónál keresik a fiatalt.

Azt továbbra sem tudni, hogy mi okozta a fiú halálát, hogy felmerült-e az idegenkezűség.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik