Közélet

Eltűnt gyáli fiú halála – megszólalt a rendőrség

gyál (Array)
gyál (Array)

A fiú vélhetően nem vette észre a kutat, amikor próbált hazajutni.

“A rendőrök lefolytatták a halottszemlét, melynek keretén belül a rendőrorvos az idegenkezűséget elsődlegesen kizárta” – közölte a rendőrség hétfőn, kora délután az öt hete eltűnt gyáli fiú halálával kapcsolatban. A hvg.hu azt írja, Patrik úgy kerülhetett a szomszéd udvarára, hogy nem tudott átmászni a saját kerítésükön. Ekkor eshetett le a cipő a lábáról. Lehetséges, hogy úgy gondolta, a szomszéd felől egyszerűbben hazajuthat. A sötétben viszont nem vette észre a kutat, és belezuhant.

Ahogy arról beszámoltunk, a fiú holttestére otthona közvetlen közelében találtak rá. Információink szerint a kútból nem jött a víz, a tulajdonos ezért nézett bele – ekkor fedezte fel, hogy egy ember van benne. Először a lábát vette észre. Ezután értesítette a rendőrséget. A 19 éves Patrikot az édesanyja még az éjjel azonosította ruházata alapján.

A fiúnak egy átbulizott éjszaka veszett nyoma április 12-én. A barátaival együtt otthon italozott, majd elindultak a gyáli városháza melletti parkba, ahol egy ukrán férfival találkoztak. A kamionos azt mondta nekik, hogy a járműve a város határában lerobbant és nem ismerős a környéken. Ezután együtt mentek a helyi trafikba, ahol a bolt biztonsági kamerája felvette őket. Végül csak ketten maradtak ott. Patrik egyik cipőjét már akkor megtalálták, a házuktól mindössze néhány méterre.

 Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik