Közélet

Áfacsalókat fogtak az M1-esen

Belicza Bea
Belicza Bea

szocioriporter. 2015. 05. 17. 10:33

Egy közúti ellenőrzés után bukott a magyar-szlovák banda. Egy bankszámla nyitásért és 2 milliós számla kiállításáért havi 100 ezret ígértek valakinek.

Hústermékeket forgalmazó magyar és szlovák áfacsaló cégláncolat ügyében indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság vasárnapi közlése szerint egy gyanús csirkehússzállítmány ellenőrzése után indítottak nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt.

A NAV közleménye szerint az úgynevezett elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) csoport pénzügyőrei egy éjszakai ellenőrzésen egy több mint 21 mázsa csirkehúst Győrbe szállító tehergépkocsit állítottak meg az M1-es autópályán.

A lerakodási helyként megjelölt győri hűtőházban az adóellenőrök megvizsgálták a hússzállítmányok beszerzési dokumentumait, amelyekből kiderült, hogy a feladó cég egy harmadik szereplőtől szerezte be az árut. Utóbbi két társaság az év eleji megalakulása óta semmilyen bevallást nem nyújtott be, adózási kötelezettségeinek nem tett eleget.

A gyanús körülmények miatt a NAV megkezdte mindhárom cég utólagos adóellenőrzését. Emellett a pénzügyi nyomozók az ország több pontján, tizenhárom helyszínen, a cégek telephelyein, és az ügyvezetők lakóhelyein tartottak házkutatásokat.

A harmadik cég – amelynek nevében a húst Szlovákiából behozták – ügyvezetőjének címén már a szerény lakóhelyi körülményeiből is sejteni lehetett, hogy strómanról van szó, aki a cég ügyeit nem ismeri, és pénzért vállalta a cég “működtetését” – írták.

Az ügyvezető elmondta, megbízói havi százezer forintot ígértek neki, feladata pedig bankszámla nyitása és egy kétmillió forintról szóló áfás számla kiállítása volt.

A NAV tájékoztatása szerint a lefoglalt számlák alapján két hónap alatt mintegy 36 millió forint értékben történt árumozgás a cégek között, anélkül, hogy az adót befizették volna.

A január 1-jével bevezetett ekáer lényege, hogy nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja, mivel a szállítással kapcsolatos adatokat egy központi elektronikus rendszerben még a fuvarozás előtt rögzíteni kell.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.