Közélet

Ez az eddigi legveszélyesebb drog az országban

Volt, aki három napig aludt, csak utána tudták felébreszteni. Ilyen hosszú ideig tartó tüneteket még egy kábítószernél sem tapasztaltak.

Mint arról korábban beszámoltunk, tizenöten kerültek a Péterffy Sándor utcai kórházba a napokban egy új, eddig ismeretlen szintetikus kábítószer miatt Budapesten. A betegek közül többen súlyos tüneteket mutattak: volt, aki elvesztette az eszméletét, és csak három nap után tudták felébreszteni, voltak betegek, akiket intenzív osztályon ápoltak, és voltak olyanok is, akiket a pszichiátrián, mert a hallucinálásuk nem akart elmúlni.

A betegek egymástól függetlenül kékes-zöldes színű tablettát vettek be egyben vagy porítva. Mindegyiken egy – az “ismert közösségi oldalra utalő” – “F” betű volt.

Pap Csaba, a Péterffy Sándor utcai kórház toxikológusa az RTL Klub Híradójában elmondta, már a betegek érkezésénél észrevették, hogy nem szokványos kábítószerről van szó. „Sokkal mélyebb a tudatzavaruk, sokkal mélyebb az aluszékonyságuk, esetleg teljes eszméletlenség áll fenn, illetve a légzésfunkciók is károsodtak, akik intenzív osztályra kerültek, náluk légzési elégtelenség alakult ki” – nyilatkozta a főorvos.

A tablettát megvizsgáltak, az elsődleges eredmények szerint új, eddig ismeretlen összetételű dizájnerdrogról van szó, ami Európában nálunk jelent meg először. A rendőrség már jelzett az európai hatóságoknak, hogy készüljenek fel az újfajta drog megjelenésére.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.