Közélet
arnyek(960x640).jpg (Array)

Megtalálták a 650 milliót elrejtő biztonsági őrt

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2015. 05. 14. 08:47

Egyelőre senkinek sem árulta el, hogy hol kezdett új életet, ahogy új telefonszámát is csak pár embernek adta meg.

“Nem úgy kell elképzelni az életemet, mint egy milliárdosét, akire minden pillanatában vigyáznak, de azért nyitva tartom a szemem” – mondta a Blikknek az a férfi, aki 2009-ben 650 millió forintot nyúlt le egy pénzszállítóból. A lap szerint az éveket rács mögött töltő sikkasztó testőrt is fogadott, mert hiába állítja, hogy nem tud semmit a mesés vagyonról, valószínűleg sokan fenik rá a fogukat. “Saját testi épségem és biztonságom nem érdekel, a családomat viszont féltem. Őket nem akarom kitenni semminek” – fűzte hozzá. Egy szakértőt is megkérdezett, mekkora veszélyben van, de a tanácsadó megnyugtatta, hogy nem számít az első számú közellenségnek, de az óvatosság sosem árt.

Azt mondta, április 17-ei szabadon engedése óta újra fel kell fedeznie a világot. Bár nem szívesen mozdul ki, néhány ismerősével már találkozott. Egyelőre senkinek sem árulta el, hogy hol kezdett új életet, ahogy új telefonszámát is csak pár embernek adta meg.

Azt nem volt hajlandó elárulni, ki volt a jótevője, aki kifizette helyette a tízmillió forintos mellékbüntetést. Ha ezt nem tette volna meg valaki, még rács mögött lenne.

Mint ismert, az egykori őr munkaadója miskolci telephelyén altatót kevert társa italába, és az éjszaka leple alatt ellopott 650 millió forintot. Terve mesteri volt, a pénz helyére téglákat tett, a pénztároló konténert még vissza is plombálta, így a bűncselekményre csak két nap múlva, a vállalat fővárosi telephelyén derült fény. Amikor a pénz eltűnését felfedezték, ő már Thaiföldön süttette a hasát, ahová 100 millió forintnyi valutát vitt magával. A hatóság becslése szerint minimum 500 millió forintja megmaradt. Ezt azóta sokan keresték: a rendőrök, a pénzszállító cég angol biztosítótársaságának nyomozói, sőt még az alvilág emberei is, hiába.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.