Közélet

Saját munkahelyét rabolta ki az egri trafikosnő

nemzeti dohánybolt (nemzeti dohánybolt, üzlet, dohány, nyitvatartás)
nemzeti dohánybolt (nemzeti dohánybolt, üzlet, dohány, nyitvatartás)

Az asszony fia játékpisztolyával próbálta megszerezni a bevételt.

Vádat emelt az ügyészség egy nő ellen, aki februárban kirabolt egy egri trafikot – egyben saját munkahelyét. Az anyuka  házi őrizetben várja a tárgyalást.

A Heves Megyei Főügyészség keddi tájékoztatása szerint a 40 éves nő egy a belvárosban lévő dohányboltban dolgozott. Miután február 14-én hazament a műszakjából, eldöntötte, hogy megszerzi a bevételt. Hogy tervét véghezvigye, magához vette kisfia játékpisztolyát, lánya táskájába pedig egy kilyuggatott sapkát és kesztyűt pakolt. Másnap reggel 9 órakor jelent meg a dohányboltnál egy nő fekete kabátban és a már említett sapkában, amelyet az arcába húzott.

Fenyegetni kezdte kolléganőjét és a pénzt követelte, ám a munkatársa rájött, hogy a fegyver nem igazi, és a rabló is ismerősnek tűnt neki. A nő ekkor átnyúlt a pulton és kivette a kasszában lévő 400 ezer forintot, a bankókat pedig a zsebébe gyűrte. Az eladó megpróbált rendőrt hívni, ám a rabló ekkor rátámadt: dulakodott vele, megkarmolta a nyakát és letörte műkörmeit.

Végül az utcára menekült, ahol levette a kabátot. Akkor a rabolt pénz egy része kihullott a zsebéből, de ezt már nem vette fel, elmenekült. A rendőrök rövid idő alatt elfogták.

A kár – leszámítva a szétszóródott pénzt – megtérült. A pénzt az otthonában találták meg a nyomozók másnap.

Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott vele szemben, illetve hogy a bíróság rendelje el egy más ügyben, korábban kiszabott másfél éves felfüggesztett szabadságvesztésének letöltését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik