Közélet

Prostitúcióra kényszerített egy tinit

Prostitucio(430x286).jpg (Array)
Prostitucio(430x286).jpg (Array)

A kamasz többször mondta neki, hogy nem akarja árulni a testét, a gyanúsítottat nem hatotta meg.

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy férfit, aki a gyanú szerint 2014 nyara 2015 márciusa között prostitúcióra kényszerített egy 18 év alatti fiatalt. A Szolnoki Törvényszék keddi közlése szerint a 33 éves gyanúsított erőszakkal és fenyegetéssel vette rá a tinédzsert arra, hogy pénzért árulja testét. Amit keresett, azt a férfi eltette, ezekből az összegekből éltek. A kamasz többször mondta neki, hogy nem akarja ezt csinálni, de futtatóját nem hatotta meg.

A férfi ellen – kerítés és kitartottság mellett – lopás miatt is eljárás folyik, miutá tavaly nyáron bement egy fegyverneki házba, ahonnan elvitt egy számítógépet.

A bíróság a “bűncselekmények tárgyi súlyára, a halmazat folytán kiszabható büntetés nagyságára” rendelte el az előzetes letartóztatást, álláspontja szerint ugyanis fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik