Közélet

Agárdi csecsemőhalál: folytatódott a tárgyalás

Orvos helyett természetgyógyásszal kezeltették a haldokló kisfiút. A természetgyógyász azzal védekezik, hogy ő kérte: hívjanak a szülők mentőt.

Tanúk meghallgatásával folytatódott a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében zajló büntetőper a Székesfehérvári Törvényszéken – tudósít a Velvet.

A tárgyalás váratlan fordulattal kezdődött: a vádlottak padján ülő szülők és nagyszülők bejelentették, hogy eddigi védőjük, Lomnici Zoltán azonnali hatállyal, közös megegyezéssel távozott. Ennek okairól egyik fél sem beszélt.

A másfél éves kisfiú mindössze négy és fél kilósra soványodott, a szülők nem vitték orvoshoz vagy kórházba, csak a természetgyógyász tanácsait követték. Anyatejet és kevés vizet kapott, kézrátéttel gyógyították és biogyümölcsökkel próbálták táplálni, de már alig tudott mozogni, kezei és lábai felduzzadtak.

A gyermek halálának napján az édesanya elmondása szerint boldogan ébredt, de „egyre riadtabb lett a tekintete”. Az anya ekkor felhívta a természetgyógyászt, akinek később a nagypapa is telefonált, amikor már habzott a gyermek szája. A nagyapa szerint ekkor a természetgyógyász azt mondta, itassanak vele vizet és minden rendben lesz, a természetgyógyász viszont azt vallotta, hogy ekkor már többször mondta, hogy hívjanak mentőt. Ezt azonban csak akkor tették meg a szülők, amikor a gyermek már nem mutatott életjelet.

A keddi tárgyaláson beidézett tanú azt állította, hogy a beszélgetés alatt egy autóban utazott a természetgyógyásszal és valóban egyből azt javasolták, hogy hívjanak mentőt a gyermeknek. A család ezt cáfolta, sőt, a nagypapa és az anya egyöntetűen azt állította, hogy nem is habzott a kisgyerek szája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik