Közélet

Fázott a család, begyújtottak – emberölési ügy lett belőle

tuzolto(1)(960x640)(1).jpg (Array)
tuzolto(1)(960x640)(1).jpg (Array)

A 25 éves fiatal hibájából ketten szenvedtek égési sérüléseket: egyiküket már nem tudták megmenteni.

Vádat emelt az ügyészség egy fiatalember ellen, miután egyik családtagja meghalt, egy másik pedig megsérült abban a tűzben, amelyet tavaly februárban okozott. Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt állítják bíróság elé.

A Fővárosi Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint a 25 éves fiatal apjával, anyjával, két testvérével és egyikük élettársával élt a XV. kerület füves-fás részén, sátrakban. A család a tábor mellett egy téglákkal körberakott tűzrakóhelyet is kialakított.

2014. február 4-én, az esti órákban a család a tűz körül ült, amikor a váratlanul jött hideg idő miatt hamarabb elfogyott az összegyűjtött tűzifa. A fiatal ekkor előhozott egy ismeretlen összetételű, „kocsonyás” állagú anyagot tartalmazó műanyag kannát, amelyet aznap talált a közeli szemétdombon. A vád szerint – hogy a tűz fellobbanjon – a műanyag kanna száját a parázs fölé tartotta és megpróbálta a fára önteni a benne található szert, ez azonban nem sikerült. Mivel a fiatalember és családja egyre jobban fázott, ezért ismét próbálkozott: rázni kezdte a parázs fölött, az anyag melegedni kezdett, a kanna szétnyílt, tartalma pedig belobbant.

A gyúlékony szer rákerült a vádlott lánytestvérének és párjának ruhájára. A család többi tagja – és a vádlott maga is – azonnal a segítségükre sietett, megpróbálták elfojtani a tüzet, eközben ők is megsérültek. A férfin lévő holmikat sikerült rövid idő alatt eloltani, ám a nő ruhája továbbra is hevesen égett, őt a táborhely közelében lévő patakba vonszolták. Égési sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy a szakszerű orvosi ellátás ellenére pár nappal később a kórházban meghalt.

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a fiatalemberrel szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik