Közélet

Furgonos szervkereskedőkkel riogatnak a Facebookon – megszólalt a rendőrség

Fekete furgon (Array)
Fekete furgon (Array)

Egyesek a budapesti kerületekben és a nagyobb vidéki városokban, míg mások elsősorban a kisebb falvakban intenek óvatosságra. Vannak, akik már eltűnt gyerekekkel példálóznak.

Gyerekeket magukhoz édesgető vagy kocsiba tuszkoló szerv- vagy emberkereskedők, pedofilok, iskolák és játszóterek környékén ólálkodó gyanús furgonok, elhallgatott bűncselekmények az ország több pontján – ilyen és ehhez hasonló felhívásokban úszik az internet, aggódók tízezrei osztják meg a különféle gyerekrablásokkal kapcsolatos posztokat különféle verziókban.

Egyesek a budapesti kerületekben és a nagyobb vidéki városokban, míg mások elsősorban a kisebb falvakban intenek óvatosságra, vannak, akik már eltűnt gyerekekkel “példálóznak”. Mivel az utóbbi időben szemmel láthatóan megszaporodtak az ezzel kapcsolatos, tömegeket elérő bejegyzések, a rendőrséghez fordultunk, hogy megtudjuk, valóban történtek-e ilyen jellegű bűncselekmények a közelmúltban, vagy – mint korábban sokszor –  pánikkeltésről van szó. A megosztók között a legtöbben ismerős elmondására hivatkoznak vagy “csak hallották és nem tudják, hogy igaz-e”, de biztos ami biztos, közzéteszik.

Jelentsék be, kivizsgálják

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint az elmúlt időszakban több alkalommal jutott el olyan hír a közösségi médián keresztül hozzájuk, illetve az onnan származó értesülésekre hivatkozva, miszerint az ország területén, különböző helyszíneken illetéktelenek próbálnak meg magukkal vinni, “elrabolni” gyermekeket.

Mint írják, a rendőrség átérzi a szülők aggodalmát és a jelenség társadalmi súlyát, de a tapasztalatok azt mutatják, a közösségi oldalakon gyakran terjednek olyan híresztelések, amelyek minden valóságalapot nélkülöznek, azonban természetüknél fogva alkalmasak arra, hogy a felhasználókban – különösen a leginkább érintett kör tagjaiban,  szülőkben, gyermekekben, pedagógusokban – aggodalmat és nyugtalanságot váltsanak ki.

Tájékoztatásuk szerint minden ilyen jellegű bűncselekményt komolyan vesznek, és ha tudomásukra jut ilyen eset, kivizsgálják azt. Kifejezetten kérik, aki olyan körülményt tapasztal, amely alapján úgy érzi, gyermeke veszélynek van, illetve lehet kitéve, erről mindenképpen tegyen bejelentést.

“A rendőrség a tudomására hozott esetek összes körülményét megvizsgálja, és mindent megtesz a gyermekek védelme érdekében. Ezt a törekvésünket azonban jelentősen nehezíti, ha az érintettek a valós, de a rendőrségre be nem jelentett eseményt a világhálón teszik közzé. Ezzel akaratlanul is megnehezítik a hatékony és mielőbbi reagálást. Az ügyek vizsgálatát nehezítheti az is, ha a felhasználók tényként állítanak valótlan értesüléseket és ezeket még meg is osztják a közösségi oldalakon.”

A rendőrség kéri az internethasználókat, hogy egy-egy közlés megosztása előtt mindenképpen győződjenek meg annak valóságtartalmáról, hiszen több esetben bebizonyosodott, hogy olyan rémtörténetek terjedtek a világhálón, amelyeknek nem volt valós alapjuk.

“Az információk megfelelő szűrésével és körültekintő kezelésével megelőzhető a riadalomkeltés szűkebb,
vagy tágabb környezetünkben.”

A rendőrség emlékeztet rá: a közösségi oldalakon visszatérően és gyakorlatilag évente bukkannak fel hasonló híresztelések.

Szereted a kiskutyákat?

Mindezek ellenére a veszély valós, nemrégiben egy az átverős, vicces videóiról ismert Youtube humorista, JoeySalads tett közzé egy videót, amelynek segítségével azt mutatja be, milyen könnyen el lehet csalni egy gyereket. A fiatalember először a játszótéren ülő anyához ment oda, és elmagyarázta neki, hogy miről van szó, aztán engedélyt kért arra, hogy letesztelje a gyermekek éberségét. Mindegyikük úgy gondolta, hogy az ő gyermeke nem lesz hajlandó elsétálni a férfivel, csak azért mert egy kiskutya van nála, de nem lett igazuk: 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik