Közélet

Elraboltak és összevertek egy magyart Szlovákiában

Először kávéval kínálták a soproni férfit, majd baseball ütővel brutálisan összeverték. Barátnőjét ment meglátogatni, akinek azonban már új párja volt.

A 39 éves soproni férfi súlyos sérüléseket szenvedett, miután néhány nappal ezelőtt Bátorkeszire indult barátnőjéhez, de megérkezése után a házban már ott várta a nő új barátja és rokonai fogadták, írja a Népszabadság.

Először kávéval kínálták, majd rátámadtak és pénzt követeltek tőle, a magyar férfi át is adott nekik 280 eurót, a telefonját és az autója kulcsát. A támadói ezután betuszkolták őt az autóba és a közeli Búcsra hajtottak, ott pedig levonszolták egy borospincébe. Itt baseball ütőkkel kezdték verni, és pénzt vagy a bankszámlájának adatait követelték tőle. Miután ezt nem tudták meg, megkötözték, betömték a száját és magára hagyták.

A férfinek sikerült kiszabadítani magát, autóstoppal elment Komáromig, onnan meg, állítása szerint jegy nélkül, de a kalauz jó szándékának köszönhetően, vonattal Sopronig. Az orvosok lábtörést és más, legalább hét-nyolc hetes gyógyulást igénylő sérüléseket állapítottak meg nála.

A magyar férfi feljelentést tett a rendőrségen, először Sopronban, majd Révkomáromban is, ahol a személyleírása után hamarosan megtalálták az elkövetőket, a 45 éves Gabrielt, a fiatalkorú Nikolast, valamint a 35 éves Martint. Különösen súlyos emberrablás, testi sértés, valamint gépjármű jogosulatlan használatának alapos gyanúja miatt a két felnőttet vizsgálati fogságba helyezték, a fiatalkorú tettestársuk azonban szabadlábon védekezhet. Gyorsított eljárásban kerülnek rövidesen bíróság elé.

Kihallgatták a volt barátnőt is, ő azt mondta, már korábban szakítani akart, de a magyar férfi életveszélyesen megfenyegette őt, tájékoztatta a lapot Renáta Cuháková, Nyitra megyei rendőrségi szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik