Közélet

Szexszel zsarolt egy kislányt a hevesi férfi

molesztálás (molesztálás , erőszak, bántalmazás, )
molesztálás (molesztálás , erőszak, bántalmazás, )

A 12 éves gyerektől először "szexuális tartalmú" fotókat kért, és miután megkapta őket, azzal fenyegette, hogy közzéteszi azokat. Ezt végül meg is tette.

Szexuális kényszerítés kísérlete – ezzel gyanúsított a rendőrség egy 52 éves férfit Heves megyében. A nyomozást most befejezték, vádemelést javasolnak.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közlése szerint a férfi tavaly szeptember elején ismerkedett meg a 12 éves lánnyal egy internetes oldalon. Leveleztek, eközben arra próbálta rábírni a gyereket, hogy küldjön neki szexuális tartalmú képeket. A kislány ezt megtette, de levelezőpartnere nem érte be ennyivel, újabbakat akart. Fenyegetni kezdte a gyereket mondván, ha nem engedelmeskedik, felteszi a fotókat az internetre. Végül valóban közzétette a képeket és azzal zsarolta a lányt, hogy csak akkor veszi le azokat, ha lefekszik vele.

A gyerek ezután mindent bevallott szüleinek, akik értesítették a rendőrséget. A kislány találkát beszélt meg a férfival a hatvani Kossuth tére. Ekkor csaptak le rá az egyenruhások. A zsaroló őrizetbe, majd később előzetes letartóztatásba került.

Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik