Közélet

Fel akarta robbantani lakását a pécsi férfi

pécsi lakásrobbantó (pécsi lakásrobbantó)
pécsi lakásrobbantó (pécsi lakásrobbantó)

A palack robbanásszerűen meggyulladt, a nyomás megemelte a födémet és elmozdította a szomszédos lakás felé eső falat, megrongálva azt.

Közveszély okozása miatt emelt vádat az ügyészség egy pécsi férfi ellen, aki fel akarta robbantani lakását tavaly nyáron.  A Baranya Megyei Főügyészség közlése szerint a vádlott személyiségzavarral küzd, és bár előzetes letartóztatásba került, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben őrzik.

Fotó: Baranya Megyei Főügyészség

Az eset tavaly augusztusban történt. A férfi az utcán összetalálkozott lánya tanárával és megfenyegette őt, mivel a nő a gyermekelhelyezési eljárásban vallomást tett. Ezután hazament önkormányzati bérlakásába és este 10 óra körül a
a PB gázpalackot átvitte a konyhából a kisszobába, és kinyitotta a szelepét. A kiáramló gázt egy öngyújtóval lángra lobbantotta, a fáklyaszerű tűz átterjedt a tévére és a bútorokra is. Ezután a palack robbanásszerűen meggyulladt, a nyomás megemelte a födémet és elmozdította a szomszédos lakás felé eső falat, megrongálva azt.

Hogy a tűz ne terjedjen tovább, ezt a kiérkező tűzoltók akadályozták meg.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik