Közélet

Népszínház utcai gyilkosság: mobiltelefon miatt ölhettek

A Zsaru Magazin információi szerint egy költözködés közben ellopott mobiltelefon miatt üthették agyon a 33 éves férfit április 1-én.

A Zsaru Magazin police.hu-n is megjelent cikke szerint a három gyanúsított, a 28 éves B. István, a 33 éves R. Tamás Kálmán és a 43 éves L. Károly április 1-én egy Népszínház utcai kocsmában italozott, amikor feltűnt ismerősük, egy 33 éves budapesti férfi. B. István és R. Tamás Kálmán egy mobiltelefonnal kapcsolatban kérték számon a férfit, aki korábban egy költözködésnél segített. Összeszólalkoztak, a vita verekedéssé fajult, amelyben a szemtanúk szerint L. Károly is részt vett. A verekedésre azért kerülhetett sor, mert a későbbi sértett „flegmán válaszolt” a gyanúsítottaknak. A 33 éves férfit annyira megverték, hogy a pultos hívására kiérkező mentők sem tudtak segíteni rajta.

A tettesek elmenekültek a helyszínről, napokig bujkáltak rokonoknál, illetve egy lakatlan vidéki házban, végül április 10-én egy forgalmi dugót kihasználva két elkövetőt vett őrizetbe a rendőrség. Harmadik társuk feladta magát.

A férfiakat halált okozó testi sértéssel gyanúsítják, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik