Közélet

Kislányt akart rabolni a fekete terepjárós

Megijedtek a dunakesziek, amikor elterjedt a híre, hogy a helyi teniszklubnál egy férfi magával akart vinni egy 13 éves lányt. A család nem tett feljelentést, a rendőrség így nem is nyomoz.

Korábban a témában:

Teniszezést befejező kislányt próbált magához csalogatni egy fekete terepjárós férfi Dunakeszin nemrég – írja a Blikk csütörtöki száma. A Dunakeszi Tenisz Klub ugyanis felhívást tett közzé erről a Facebook-oldalán: azt írják, egy 25-28 év körüli férfi megállt a klub kapujában, és leszólította az ott az édesanyjára váró kislányt:

“Szia, anyukád felhívott, s azt mondta, hogy nem fog ideérni és vigyelek haza. Én anyukád jó barátja vagyok. Légy szíves, szállj be a kocsiba és hazaviszünk.”

A kislány anyja siketnéma, így tudta, anyja nem beszélhetett a férfivel, ezért gyanút fogott. A kislány visszarohant a klubba, ahol elmesélte a történteket, a klub pedig értesítette a rendőrséget. A szülők végül nem tettek feljelentést, nyilatkozni sem akartak. A rendőrség a hírek miatt megkereste a szülőket, de ők így sem akartak feljelentést tenni, a rendőrség pedig bűncselekmény hiányában nem indított nyomozást. A dunakesziek mindenesetre tudnak a fekete terepjárósról, de tartanak tőle a riport szerint.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.