Közélet

Pszichológusnak hazudta magát a budai asszony gyilkosa

gyilkossag-a-XII(960x640).jpg (budai gyilkos)
gyilkossag-a-XII(960x640).jpg (budai gyilkos)

A férfi csak általános iskolát végzett, de feleségének azt hazudta, hogy kutatómunkát végez. Amikor felélték tartalékaikat, eldöntötte, hogy bármi áron, de pénzt fog szerezni.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség egy 44 éves férfival szemben, aki a vád szerint 2013 őszén megölte a vele és családjával egy telken élő 68 éves nőt, hogy megszerezze értékeit.  A támadó előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, ha bűnösnek találják, tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik – közölte kedden a Fővárosi Főügyészség.

A vádlott párjával és annak családjával a XII. kerületi János Zsigmond utcában, egy több lakóépületes telken élt. Az ingatlanon lévő egyik többszintes családi ház felső szintjein lakott a 68 éves nő, aki már több mint 20 éve bérelte a lakást későbbi gyilkosa feleségének családjától.

A vádlott csak általános iskolát végzett, azonban párjának azt állította, hogy pszichológus, valamint filozófus végzettsége van és ezen a területen végez kutatómunkát. Ezzel szemben már évek óta legfeljebb csak alkalmi munkái voltak. 2013 nyarán – amikor már tartalékaikat is felélték – úgy döntött, hogy bármi áron, de pénzt szerez.

Tudott arról, hogy a velük egy telken élő asszony készpénzt és különböző értékeket tart az otthonában. Emellett tisztában volt a 68 éves nő életvitelével és szokásaival, így egyebek mellett azzal is, hogy az esti órákban kinyitja az erkélyajtót, hogy szellőztessen. 2013. szeptember 4-én egy – kétnapos vidékre utazás ürügyével – autóval ment el otthonról, majd este észrevétlenül visszaosont, és a közelben leparkolt. Ezután átöltözött, felvett egy kapucnis felsőt és egy parókát, majd a kapucnit a fejére húzva átgyalogolt a János Zsigmond utcába, ahol a nyitott erkélyajtón keresztül besurrant áldozata lakásába. A nő azonban váratlanul észrevette, és számon kérte rajta, hogy mit keres ott. A férfi ekkor meglökte az asszonyt, aki ettől elvesztette az egyensúlyát és leesett a lépcsőn a földszintre. Azért, hogy elhallgattassa, a nála lévő eszközzel kitartóan és súlyosan bántalmazta őt. A nő segítségért kiáltozott,  így megijedt, hogy lebukhat, ezért menekülni kezdett: a telek másik kapuján távozott, beült a kocsijába és elhagyta a helyszínt.

Az asszony rövid időn belül belehalt sérüléseibe. A férfi szeptember 13-án önként jelentkezett a rendőrségen. A Hír24 korábban úgy értesült, hogy a férfit a rendőrök “lépre csalták”. Tudta ugyanis, hogy az egyenruhások “élénken érdeklődnek” utána, ennek ellenére napokig bujkált. Honlapjukra kitették a férfi képét, ám nem körözött személyként, hanem eltűntként keresték. Az „átverés” bejött, a férfi erről értesülve jelentkezett is. Ezután hazugságvizsgálatnak vetették alá, amin megbukott. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik