Közélet

Szexuális erőszak miatt ült az ivádi tinigyilkos

ivadi-gyilkos(960x640).jpg (ivádi gyilkos)
ivadi-gyilkos(960x640).jpg (ivádi gyilkos)

"A párom sokáig együtt dolgozott Zsolttal, az a gazember néha át is járt hozzánk. Nem sejtettük, hogy szemet vetett Katira" - mondta a gyászoló anya. 

Korábban elíltélték már szexuális erőszak miatt azt a férfit, aki megölt egy 18 éves lányt márciusban Ivád határában – értesült a Bors. A lap szerint a támadó egyéb bűncselekményeket is elkövetett.

“A párom sokáig együtt dolgozott Zsolttal, az a gazember néha át is járt hozzánk. Nem sejtettük, hogy szemet vetett Katira. Azóta már tudjuk, hogy miféle ember ő. Megtudtam, hogy korábban volt már erőszakos ügye. Remélem, hogy többé nem szabadulhat, és most már életfogytiglani büntetést kap” – fakadt ki a gyászoló anya. 

Erre minden esélye megvan a férfinak, aki elfogása után beismerő vallomást tett. Mivel szexuális szándékkal támadt rá a fiatalra, és különös kegyetlenséggel végzett vele, ezért minden bizonnyal két minősítő körülmény is szerepel majd a vádiratban. Tekintettel bűnös múltjára, a két minősítés bőven elegendő lehet a legsúlyosabb büntetés kiszabásához.

A gyilkosságról nemrégiben borzalmas részletek derültek ki: úgy tudni, a lány védekezni próbált, ezért a támadó egy kővel többször lesújtott a fejére. A férfi előzetes letartóztatásban van. 

Olvasói sztorik