Közélet

Ellenőrdömping a 3-as villamoson

Elképzelhető, hogy ugyanazt a járatot néhány megálló különbséggel több ellenőrcsapat is ellenőrzi? Esetleg nem mindenki ellenőr, aki annak látszik? Vagy mindenki ellenőr, csak a szervezés rossz? Ezekre a kérdésekre vár választ a BKK-tól olvasónk, Tamás, aki levelét nekünk is elküldte. 

A tegnapi napon (2015. április 9-én) utaztam a 3-as villamoson. A Nagykőrösi úton szálltam fel, ahol egy ülőhelyen leültem és utaztam. Körülbelül 11:30-kor a Kőbánya alsó vasútállomás megállónál felszálltak az ellenőrök (karszalag, névjegy azonosító és mellény), és végezték a dolgukat. Mivel volt bérletem, így megmutattam nekik, amit megköszönve tovább mentek. Egészen a Terebesi utcáig, ahol leszálltak a közterület felügyelőkkel együtt (csak akkor láttam meg őket).

Fotó: BKK
Fotó: BKK

Ezzel nem is lett volna gond egészen a következő megállóig, ugyanis a Fehér úti ipari parknál egy másik ellenőrcsoport szállt fel, és szintén ellenőrizni kezdték a jegyeket és bérleteket. Miután megemlítettem, hogy már ellenőrizték a járatot, rácsodálkozott az ellenőr (nem tűnt kamunak, mivel volt karszalagja, és névjegy azonosítója), de tudtam, hogy egy jött-ment ember bármit mondhat, így inkább újra megmutattam bérletemet. Az Örs vezér terénél leszálltam.

A kérdésem csupán annyi lenne, hogy ha – tételezzük fel – nem túlkapás miatt történt, akkor miért nem lehet szabályozni, rendszerezni vagy ellenőrzési tervet összeállítani, hogy még véletlenül se történhessen az, hogy egy járaton/kocsin elég rövid idő alatt két ellenőrcsoport is megforduljon és végezze a dolgát. Mert ennek így eléggé túlkapás szaga van. Természetesen másolatban a BKV-Figyelőnek is eljuttattam e levelemet.

Frissítés:

A fentiekre reagálva a BKK az alábbi tájékoztatást adta: 

A BKK Jegy- és Bérletellenőrzés szakterülete megvizsgálta a cikkben említett esetet, mely alapján kiderült, hogy a hivatalos munkarend szerint 2015. április 9-én, 11 órától a munkaidő végéig csak egy, közterület-felügyelőkkel megerősített, kétfős jegyellenőri csoport végzett ellenőrzést a 3-as villamos utas által említett szakaszán.

Azonban ezen a napon az ellenőrök egy másik csoportja a 3-as villamost vette igénybe a szolgálati helyre történő utazáshoz, mely során ez a csoport is végzett jegyellenőrzési tevékenységet. Nagy valószínűséggel, ezzel az ellenőrcsoporttal találkozott a levelet író utas is.

Mindez azért történt így, mert a BKK Zrt. jegyellenőreinek a szolgálatuk megkezdésétől a szolgálati helyre történő visszautazásig folyamatos munkát kell végezniük.

Mivel a szolgálati helyre történő beutazásra a leggyakrabban a 3-as villamost és a 7-es autóbuszokat használják, ezért ezeken a vonalakon utasaink a megszokottnál gyakoribb, esetenként egymás utáni ellenőrzéssel is találkozhatnak.

Az utasok érdekében a BKK Zrt. mindent megtesz azért, hogy a szolgáltatást bármilyen okból jogosulatlanul igénybe vevők száma csökkenjen, ezért nagyobb távolság megtétele esetén többször ellenőrzik egy-egy járaton az utasokat a jegyellenőrök. A vonalhosszúsága miatt ilyen – az ellenőrzés szempontjából kiemelt – járatnak számít a 3-as villamos is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik