Közélet

Elfogta a TEK a tanyán lövöldöző férfit

tek (tek)
tek (tek)

A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai elfogtak egy szalkszentmártoni férfit, aki a megalapozott gyanú szerint meglőtte ismerősét.

A remdőrség tájékoztatása szerint február 2-án délután egy szalkszentmártoni tanya udvarán egy fegyverből leadott lövés megsebesített egy helyi férfit. A 48 éves sértett súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök szakértők bevonásával megállapították, hogy a lövés szándékos volt és lőfegyverből adták le. Az hogy nem okozott halált, nem az elkövetőn múlott.

A nyomozás adatai alapján a rendőrség látókörébe került a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 62 éves férfi, akit csütörötökön egy szalkszentmártoni házban a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogtak el.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Sz. Zoltán ellen, akit őrizetbe vettek és pénteken kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik