Közélet

Tinigyilkosság Ivádon – elfogtak egy férfit

ivadi-gyilkos(960x640).jpg (ivádi gyilkos)
ivadi-gyilkos(960x640).jpg (ivádi gyilkos)

A rendőrség délelőtt közölte, hogy kétmilliót ajánlanak fel a nyomravezetőnek. Már el is fogtak valakit.

A rendőrök csütörtökön elfogták az Ivád határában talált lány feltételezett gyilkosát. Szűkszavú közleményükben azt írják, egy 38 éves salgótarjáni férfit állítottak elő, akit összehangolt akcióban fogtak el Nagybátony közelében, miközben 21-es főúton haladt kocsijával. Kihallgatása már megkezdődött.

Az ügy érdekessége, hogy a rendőrség hosszú hallgatás után éppen a délelőtti órákban tette közzé felhívását az esettel kapcsolatban, miszerint igen magas – kétmillió forintos – nyomravezetői díjat ajánlanak fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.

Ahogy arról beszámoltunk, a 18 éves lány holttestére március 6-án, Ivád határában, a 23-as főút mellett találtak rá.

Olvasói sztorik