Közélet

Gyilkosság Józsefvárosban – ezt a két férfit keresik

Rostás Tamás Kálmán és Botos István (Rostás Tamás Kálmán, Botos István)
Rostás Tamás Kálmán és Botos István (Rostás Tamás Kálmán, Botos István)

A rendőrség szerint az áldozatot hárman verték halálra, kettőt közülük már sikerült azonosítani.

A rendőrség egy 33 és egy 28 éves férfit keres a szerdai, józsefvárosi kocsmában történt gyilkosság kapcsán. Rostás Tamás Kálmánról és Botos Istvánról képet tettek közzé. A közlés szerint mindketten budapesti lakosok. Harmadik társukat még nem sikerült azonosítani.


Fotó: police.hu

Ahogy arról beszámoltunk, az áldozatot a Népszínház utcai pincehelyiségben verték halálra hárman, miután összetűzésbe keveredett velük. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.  Az ügyben halált okozó testi sértés miatt indult eljárás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya kéri, hogy aki a felvételeken látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs; 8-16; p: 8-13), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik