kasszafúró betörők (kasszafúró betörők)
Közélet

Filmbe illő aranylopás Budapesten – Étteremnyitással álcázták a kasszafúrást

Gyanússá tette a bérlőt, hogy a betörés után elállt az étteremnyitástól, az sem érdekelte, hogy elveszíti a bérleti díjként előre kifizetett hétszázezer forintot.

Étteremnyitással álcázták a tettesek egy budapesti ékszerbolt aprólékosan kitervelt kifosztását. A rendőrök kiderítették, kiknek volt szerepük benne. Vádemelést javasolnak ellenük – írja a Zsaru magazin.

A karácsonyi ünnepek alatt 196,5 millió forint értékben arany ékszereket és karórákat loptak el betörők a Budapest VIII., Rákóczi úton egy ékszerboltból. 2012. december 27-én reggel a nyitáskor szembesült vele az üzlet tulajdonosa, hogy a tettesek a szomszédos üzlethelyiségből kibontották a falat, hátulról megfúrták a páncélszekrényét, és elvittek több mint 28 kilogramm aranyárut. A helyszínen maradt szétszóródva az ékszerek egy kis része, és a betörők a szerszámaikat is ott hagyták.


Fotó: police.hu

A rendőrök a helyszínen megtudták, az ékszerház mellett étteremnyitásra készült egy 58 éves nyírbértelki férfi. Decemberben kötött bérleti szerződést az üzlethelyiségre, kirakatára kitetette a „Nemsokára étterem nyílik” feliratot, majd fekete fólia takarásában megkezdték a belső tér átalakítását. Még karácsonykor is serényen dolgoztak. A falbontásos betörés felfedezése után a helyszíni szemlén végig ott volt ő is. “Amikor kulccsal kinyitotta az ajtót, azt állította, valaki megbabrálta a zárat, mert nehezen nyílt. Ezt később a szakértő cáfolta. Amikor tanúként arról kérdeztük, ki finanszírozta az éttermet, hiszen neki nem volt jövedelme, azt válaszolta, egy külföldi ismerőse, mást nem volt hajlandó mondani. Ezt felelte az a férfi is, aki az Uránia Étterem Kft.-t megalapította. Őt a börtönben hallgattuk ki tanúként, mivel a betörés előtt vagyon elleni bűncselekmény miatt rács mögé került. Beszéltünk a házban lakókkal is, akik két munkást láttak F. László mellett az étteremben dolgozni, nevüket nem tudták. Furcsamód F. László sem. Gyanússá tette a bérlőt az is, hogy a betörés után elállt az étteremnyitástól, az sem érdekelte, hogy elvész a bérleti díjként előre kifizetett hétszázezer forint” – ismerteti Dorkó Péter zászlós, nyomozó.

A rendőrök folyamatosan gyűjtötték az információkat, de a nyomozást 2013. november 27-én fel kellett függeszteniük. Az ügy felderítésében – egy másik bűncselekmény kapcsán – kihallgatott férfi vallomása hozott áttörést. “Olyan részleteket említett, amelyeket csak az tudhat, aki benne volt a betörésben, vagy akinek az egyik tettes elmesélte” – magyarázza Lisziné Bánföldi Judit alezredes, a BRFK betörési osztályának vezetője. Vallomása szerint neki a helyiség bérlője mondta el, hogy egy ismerőse, a budapesti férfi tervelte ki a betörést, ő bízott meg egy strómant a cégalapítással, ő fizette ki az üzlethelyiség bérleti díját, majd felfogadott még két embert, hogy a karácsonyi ünnepnapok alatt bontsák ki a két üzlet közötti falat, vágják ki a páncélszekrény hátulját, és lopják el belőle az ékszereket.

A rendőrök 2014. február 17-én újra elrendelték a nyomozást, a négy férfi ellen különösen nagy értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás gyanúja miatt indult eljárás. Kiderült, egy osztrák férfi és érintett, végül őt is elkapták. A gyanúsítottak jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.