Közélet

Vádemelés az orvos ellen, aki 150 ezerért műtötte kórházi betegeit

mutet(960x640).jpg (műtét, )
mutet(960x640).jpg (műtét, )

Nem önként adták neki. Kérte, így üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt felel.

A Veszprémi Járási Ügyészség kilenc rendbeli üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat az orvos ellen, aki a helyi Csolnoky Ferenc Kórházban 2012 júniusa és 2014 márciusa között a műtétek, vizsgálatok elvégzéséért jogtalanul kért anyagi ellenszolgáltatást betegeitől. Az államilag finanszírozott ellátásra jelentkező betegektől a műtétekért a legtöbbször 150 ezer, a kontroll-vizsgálatokért 15 ezer forintot kért.

A pénzt többnyire a műtétek előtt kérte. Akik előre nem fizettek, a későbbi vizsgálatokon figyelmeztette tartozásukra azzal, hogy az összeget akár részletekben is megadhatják. Előfordult, hogy az orvos olyan betegtől kért 150 ezer forintot, aki már előre közölte, részletekben is csak 50 ezret tud adni, amit meg is tett. A vádlott kéősbb mégis próbált még pénzt szerezni, betege viszont nem tudott többet fizetni, másik rendelőintézetben végeztette el a szükséges vizsgálatokat.

Volt olyan beteg, akinél a 150 ezres műtét után újabb beavatkozás vált szükségessé. A vádlott közölte, mivel két hónapon belül ez a második műtét, betegének ezért már „csak” 100 ezret kell fizetnie. Más esetben úgy fogadta el a műtét előtt kért pénzt a beteg házastársától, hogy a beavatkozás eredménye alapján tudta, az asszony gyógyulása nem várható, amit a férjjel is közölt. A beteg a műtétet követő egy hónapon belül elhunyt. Az üÜyészség az orvossal szemben már korábban is vádat emelt hasonló bűncselekmény miatt.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik