Közélet

Szomszédviszály Püspökladányban – a TEK fékezte meg az őrjöngőt

szomszédvizsály Püspökladányban (szomszédviszály, tek, )
szomszédvizsály Püspökladányban (szomszédviszály, tek, )

A férfihoz tárgyalókat hívtak, de nem volt hajlandó kijönni házából. Végül kirontott, és késsel támadt az egyenruhásokra.

A rendőrség ügyeletére csütörtökön, késő délután érkezett bejelentés, hogy Püspökladányban, a Nagy Sándor utcában egy férfi rátámadt egy másikra. Kiderült, azért pattant ki a vita, mert a gyanúsított köveket dobott át szomszédja udvarába, amelyekkel betörte haragosa autójának ablakát is.


Fotó: police.hu

Az őrjöngő késsel támadt a kiérkező rendőrökre, majd bezárkózott a házába ahonnan nem akart kijönni. A helyszínre vonultak a Terrorelhárási Központ emberei is, tárgyalóik próbálták megnyugtatni a férfit – hiába, még ekkor sem volt hajlandó elhagyni otthonát. Mielőtt az egység emberei bementek volna az épületbe, az 57 éves gyanúsított kirontott, késsel a kezében, egyenesen a rendőrök felé. Végül sikerült ártalmatlanná tenni, “fegyverét” elvették, majd a mentők – rendőri biztosítás mellett – kórházba vitték.

A rendőrség garázdaság bűntette, míg az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatta ki – közölte pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik