Közélet

Asztallal ütötte az idős férfi fejét a hevesi fiú

betörő (betörő, ajtó)
betörő (betörő, ajtó)

Darabos orrcsonttörés, halántékcsonti törés és koponyaűri vérzés - az idős ember életveszélyes állapotban került kórházba.

Saját házában támadta meg, majd életveszélyes sérüléseket okozva kirabolta egy falubelijét az a büntetett előéletű fiatal, akivel szemben az ügyészség most vádat emelt az Egri Törvényszék előtt. A mindössze 20 éves fiú felfegyverkezve elkövetett rablás és életveszélyt okozó testi sértés miatt áll hamarosan bíróság elé.

A támadó 2014. március 18-án délben eleve rablási szándékkal ment a 64 éves férfi tófalui otthonába. Elrejtőzött a ház mögött és megvárta, míg látogatója elmegy. Miután ez megtörtént, arcát eltakarta a pulóverével, bement a nyári konyhába, ahol nyomban pénzt követelt. Amikor az idős ember közölte vele, hogy nem ad neki, a fiatal a helyiségben talált konyhakéssel előbb megfenyegette, hogy megöli, majd ököllel, illetve egy összecsukható camping-asztallal többször fejen ütötte az ágyon ülve védekezni próbáló férfit, aki végül elvesztette az eszméletét. A rabló ezt látva kivette a zsebében lévő pénzt – összesen 45 ezer forintot-  majd a tárcát és áldozata iratait elrejtette.

A férfi – egyéb sérülések mellett –  darabos orrcsonttörést, a koponyatetőn a koponyaalapra terjedő bal halántékcsonti törést és következményes koponyaűri vérzést szenvedett. Életveszélyes állapotban került kórházba.

A Heves Megyei Főügyészség indítványozta, hogy a vádlottal szemben korábban, egy másik ügyben alkalmazott próbára bocsájtást a bíróság szüntesse meg, és  – halmazati büntetésül – fegyházban letöltendő szabadságvesztést szabjon ki, továbbá tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, valamint alkalmazzon részleges vagyonelkobzást, és kötelezze a nyomozás alatt keletkezett csaknem hat és fél millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik