Közélet

Tette után elájult a szentendrei késelő

K. Attilát a rendőrök eszméletlen állapotban találták meg. Nem sokkal korábban ő késelhette halálra a 42 éves szentendrei üzletasszonyt.

Otthon volt, aludt az egyik szobában a 42 éves szentendrei nő lánya, miközben anyját brutálisan meggyilkolták a házban – írja a Bors mai számában. H. Henriett üzletasszony holttestét 17 éves fia találta meg pénteken 0 óra 20 perckor, mikor hazaért.

A lap úgy tudja: az üzletasszonyt rengeteg késszúrással ölték meg. A bűncselekmény helyszínének közelében a rendőrök egy eszméletlen állapotban lévő 33 éves budapesti férfit találtak , K. Attilán több sérülés is volt, a mentők kórházba szállították. A rendőrök az ájultan talált férfit szombaton emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, előzetes letartóztatását kezdeményezték. A lap szerint K. Attila korábban az áldozat barátja volt

Ajánlott videó

Ellentmondásos hírek érkeznek Kínából a vakcinák hatásosságát illetően, de még 50 százalék is megvéd a súlyos betegségtől. Társadalmi szinten viszont most üt vissza az eddigi titkolózás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.