Közélet

Kiderült, miért halt meg a kismama a gyöngyösi kórházban

mutet(960x640).jpg (műtét, )
mutet(960x640).jpg (műtét, )

A belső vizsgálat eredménye szerint a nő életét nem lehetett megmenteni.

A császármetszés elvégzése a kismama kórelőzményeinek tükrében indokolt volt, a műtét, és a műtét utáni időszakban a szövődmények kezelése a szakma szabályai szerint történt – ezt állapította meg a gyöngyösi Bugát Pál Kórház belső vizsgálata annak a kismamának az ügyében, aki pár napja halt meg. A rendelkezésre álló orvosi dokumentumok, az érintettek meghallgatása és a boncolás alapján jutottak erre a következtetésre. 

A boncolási jegyzőkönyv a halál okaként a kismama alapbetegségének szövődményeként fellépő, többszörös, igen súlyos vérvesztést jelölte meg, melyet az azonnali, szakszerű életmentő beavatkozások sem tudtak elhárítani. A belső vizsgálat és az elvégezett boncolás egybehangzóan rögzíti, hogy a sajnálatos tragédia bekövetkeztében a kórház szakemberei nem mulasztottak.

A Bugát Pál Kórház főigazgatója a haláleset után azonnal elrendelte a belső vizsgálatot, és a rendőrségen is bejelentést tett, ahol kérte a hatósági boncolás elvégzését. Miután a rendőrség ezt nem tartotta indokoltnak, a kórház saját hatáskörben március 11-én végezte el azt – tájékoztatta a heol.hu-t a Bugát Pál Kórház sajtónyilatkozatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik