Közélet
rendorseg(22)(960x640).jpg (rendőrség, helyszínelés, )

Áthajtott egy emberen a hódmezővásárhelyi kórháznál – vádemelés

A teherautó fellépője sodorta el az áldozatot, aki így a kerekek alá került.

Vádat emelt az ügyészség egy sofőr ellen, aki tavaly áprilisban elgázolt egy embert Hódmezővásárhelyen. Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt áll bíróság elé hamarosan. Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság dönt majd.

A baleset a kórház területén történt, vagyis olyan részen, amelyet elzártak a forgalomtól. A sofőr ki akart hajtani a portánál, ekkor sodorta el a jármű fellépője mellett lévő embert, aki így a jármű alá zuhant. A férfi nem vette észre, mi történt, így továbbhaladt, a hátsó kerekek pedig átmentek az áldozat mellkasán, halálos sérüléseket okozva neki. A jármű vezetője érezte a döccenést, ezért állt meg végül.

A vád szerint a férfi – bár nagyon lassan haladt – nem tartott kellő oldaltávolságot, ezért történhetett a baleset – derült ki a Csongrád Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatásából.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2008. október 26.
Elhunyt Buss Gyula a Thália Színház tagja. A kép 1955. július 14-én készült a Princ, a katona című film forgatásán, jobbra Ernyei Béla.
MTI Fotó: Keleti Éva
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.