Közélet

Leköpte és fenyegette a közterület-felügyelőt

parkolás büntetés (parkolás, büntetés, közterület felügyelő, )
parkolás büntetés (parkolás, büntetés, közterület felügyelő, )

A férfi egy parkolási bírság miatt őrjöngött.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy 41 éves kecskeméti férfi ellen, aki tavaly ősszel, kecskeméti irodájában – egy korábbi bírságolás miatt – kétszer leköpött, megfenyegetett és ellökött egy közterület-felügyelőt. A támadó szabadlábon védekezhet.

A férfi azért ment az irodába, hogy reklamáljon a kiszabott büntetés miatt, amelyet parkolásért kapott. A közteres elmondta neki, miért kell fizetnie, ám a férfi ettől csak idegesebb lett. Járkálni kezdett és hangot adott véleményének is, majd leköpte a felügyelőt, aki emiatt felállt az asztalától. Felszólította a veszekedő vádlottat, hogy fejezze be ezt a viselkedést, és közölte azt is, hogy az irodában lévő kamera mindent felvesz. A férfi ettől még idegesebb lett. Egy ideig még vitatkozott, majd távozni akart, de a felügyelő megpróbálta a karjánál fogva visszatartani. Ezután megint leköpte és úgy tett, mintha meg akarná rúgni, illetve lefejelni. A vita még ezután is folytatódott.

Végül leborította a felügyelő asztalán lévő, iratokat tartalmazó dobozt és ellökte a közterest. Mindezek után elviharzott. Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik