Közélet

Csaláshoz segítette rokonait egy szabolcsi MVH-dolgozó

szerződés (szerződés, )
szerződés (szerződés, )

A férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel jogtalanul pénzt, csaknem 3,5 millió forintot.

Rokonait segítette területalapú támogatási csaláshoz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dolgozója – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Jánvári-Stefán Regina százados elmondta, hogy a férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel jogtalanul pénzt, csaknem 3,5 millió forintot, pedig az érintett földeknek sem a tulajdonosai, sem a használói nem voltak.

A gyanú szerint az MVH-kirendeltségen dolgozó alkalmazott hozzáfért azoknak a határrészeknek az adataihoz, helyrajzi számaihoz, amelyek után a tényleges tulajdonosoktól nem érkezett területalapú támogatási igény. Ezeket az információkat kihasználva a rokonok benyújtották támogatási kérelmeiket, és meg is kapták a pénzt azokra.

A nyomozás eddigi adatai szerint a kapott összegeket a csalók főként lakáshitel-törlesztésre, valamint részvények vásárlására fordították.

A sajtóreferens hozzátette: az MVH dolgozója ellen hivatali visszaélés, míg a többiekkel szemben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik