úszóház szeged (úszóház, szeged)
Közélet

Barátjához indult, a Tiszába zuhant egy nő Szegeden

Az egyik úszóház éjjeliőrével lehetett viszonya. Keresik a holttestét a folyóban.

A Délmagyar.hu úgy tudja, viszonya volt az egyik szegedi úszóház éjjeliőrével annak a 47 éves hajléktalan nőnek, aki hétfő este a Tiszába esett.

Az úszóházat üzemeltető egyesület elnöke a lapnak azt mondta: nem tudnak többet a történtekről. A partról az úszóházra vezető bejáró végén találták meg a nő táskáját és kabátját. Az úszómű még nincs nyitva, vasárnap kezdődik a szezon.

Úgy tudni, az úszóház éjjeliőre már aludt, a nő pedig valószínűleg ittasan a kerítésen átmászva akart bejutni hozzá. A kapu tetején azonban elvesztette az egyensúlyát és belezuhant a hideg folyóba. Megpróbált megkapaszkodni, közben segítségért kiabált, ezt a partfalnál végzett felújításon dolgozó biztonsági őr meghallotta és értesítette a rendőrséget. A nőt azonban már nem tudták megmenteni, elsodorta a Tisza.

Az úszóház éjjeliőrét a vízirendőrök ébresztették. Nem akart nyilatkozni, ezt az úszóház üzemeltetője is megtiltotta neki. A Tisza felé nézve, megtörten annyit mondott: biztos, hogy egy jó darabig nem tud majd aludni a történtek után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.