Közélet

Balla-gyilkosság: vezetőt csináltak a hibás nyomozást vezető rendőrből

balla irma fia (ingyenes, Schönstein Sándor)
balla irma fia (ingyenes, Schönstein Sándor)

Az eljárás a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének szoros felügyelete mellett zajlott.

Egyre kínosabb részletek derülnek ki a Balla Irma meggyilkolása ügyében korábban vizsgálódó hatóságok ténykedéséről. A Bors megtudta: a Schönstein Sándor meggyanúsításával, majd megvádolásával végződő nyomozás a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének szoros felügyelete mellett zajlott. A rendőrtiszt többször maga is részt vett kihallgatásokon.

“Védencemnek biztos alibije volt, semmiféle bizonyíték nem szólt a bűnössége mellett. Amikor ezt a rendőrtisztet megkérdeztem, hogy miért pont a védencemet gyanúsítják, akkor ő erre csak annyit felelt: mert túl nyugodt” – idézte fel megkeresésükre a hét évvel ezelőtti eseményeket a gyilkosság vádja alól végül felmentett Schönstein Sándor ügyvédje. Dr. Magyar György szerint a rendőrök hibát hibára halmoztak. A helyszíni szemlebizottságot sem igazi profik alkották, húsvéti ügyeletesekből verbuválták a csapatot, akiknek számos nyom elkerülte a figyelmét. Ezt még a másodfokon eljáró bíróság is kiemelte, amikor megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Schönstein ellen első fokon tizenkét éves fegyházbüntetést kiszabó ítéletet.

Most már tudható: a nemrég elfogott munkás bűnösségét DNS-nyom igazolhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik